4. rész Amikor mindenre fény derül

Sziasztok :)

 Itt az új rész :) Komikat kérek szépen

Csak Egy Csajszi xoxo

A szempár tulajdonosa gonosz vigyorra húzta túlrúzsozott ajkait. A szeme is gonoszan csillogott. Barna haja hullámos loknikben keretezte agyon festett arcát. Rémlett, hog Bess már beszélt róla, de nem ugrott be, hogy kicsoda.
-McKenzie! Mi a francot művelsz?-hallottam Bess hangját a hátam mögül.
-Csak megborult a tálcám. Nem tehetek róla,hogy pont itt ült.-hangzott a nagy képű felelet. Nem akartam beleszólni a vitájukba, de nem volt a legkellemesebb érzés, hogy a levese végig folyt a hátamon.
-Nem tudom ki vagy, de ezt azért nem kellett volna.- léptem közelebb a kényes libàhoz.
Láttam, hogy nekem vágna valami csípőset, de nem vártam meg. Bess-t magam után vonszolva elvonultam a mosdóba. Elővettem a tesi pólómat, és átvettem az elázottat. Bess halkan figyelte, hogy mit tevékenykedek. Nem szólalt meg egészen addig, amig kèsz nem lettem. Akkor is csak elmotyogott egy: "Most mennem kell"-et, és lelépett. Nem akadályoztam meg. Tudtam, hogy majd úgyis megbékél. Mikor végeztem, vissza tértem az ebédemhez. McKenzie már lelépett, így nem kellett rettegnem még egy adag levestől. Ez az incidens elfeledtette velem, hogy majdnem lebuktam. Emmett szúrósan nézett rám. Nem tudtam vele foglalkozni, mert mennem kellett technikára. Az órán régi legendákkal foglalkoztunk, hogy legközelebb majd azokról kell rajzolnunk. Most gondolom azon gondolkoztok, hogy miről is szólhattak azok a legendák. Megmondom. Ezek az ősi legendák egy  olyan fajtól szóltak, amely vèrrel táplálkozott. Testük hideg, és kemény mint a márvány, szemük szine vörös. Nem ismertek kegyelmet. Csak éjjel jártak el, mert ha nap érte őket végük lett. Féltek a keresztektől és a fokhagymától. Sokan emiatt temérdeket tartottak az emlitett dolgokból otthon.
Ez a  téma nagyon felkeltette az érdeklődésemet, de sajnos vége lett az órának. A házi az volt, hogy nèzzünk utána a vámpíroknak. Lassan megindultam a tesitererm fele. Odaérve bementem, és a póló kivételével minden szükséges ruházatot átvettem. Mikor készen lettem felkötöttem a hajam, és ittam egy kicsit. Hamarosan megjelent a tanárnő, ès beterelt minket a csarnokba. Intett, hogy üljünk le, és belekezdett:
-Sziasztok! A mai napon osztályozno fogom az alap dolgokat, mint a helyből távolt és az ilyesmiket. Ha ma nem tudjul befejezni, akkor holnap folytatjuk. Mr. Allan! Kèrem fáradjon ide, é kezdje meg a felelést!
Mig Austin felelt, addig mi a többiekkel beszélgettünk. Minden értelmetlen téma jött fel, mig egyszer csak szóba nem került a rajzóra anyaga. Elmélyülten beszélgettünk a halhatatlanokról. Emmett állkapcsa megfeszült a téma hallattán, de nem szólalt meg. Érdeklődve néztem arany színű szemébe. Ee nagyon illúziórombolóként viselkedett. Ahelyett, hogy mondott volna valamit, egyszerűen odébb ment. Elszántan követtem. Nem hagytam, hogy ilyen könnyen megszabaduljon tőlem...megint.
-Emmett! Mi a baj?-ültem le mellé. Egy darabig nem válaszolt, majd kedves hangon felelt.
-Idővel megtudod igérem.-mosolygott rám eddigi ismeretünk során először. A szívem egyből hevesebben kezdett verni.
-Nagyon remélem.-mosolyogtam vissza.
Kissé meglepett hirtelen kedvessége, ezért reméltem, hogy nem lesz vége hamar. De megint közbe jött valami.
-Ms. Boston! Maga jön.-hallottam a tanárt. Magmban nyafogva néztem Emmettre. Ő intett a fejével, hogy menjek csak. Kötelesség tudóan felálltam, és utasítások szerint csináltam a dolgom. Mire végeztem nem éreztem a végtagjaim. Hullán kullogtam vissza Emmett-hez. Ő azonban ahelyett, hogy folytatta volna az abba hagyott eszmecserét, elbonult. Ettől félem. Vége lett annak, amiben az előbb úszkáltam. Lehangoltan ültem vissza a többi társam gyűrüjébe. Bekapcsolódtam a beszélgetésbe, de csak 10 percre. Akkor vesztettem el a fonalat, amikor Emmett következett, és teljesen lekötötte a figyelmemet. Annyira tökéletesen csinált mindent, hogy nem tudtam semmi màsra figyelni...
                                                               

    *2 hét múlva*

 

 

2 hét telt el azóta a nap óta, mikor utoljára beszéltem Emmett-tel. Azóta akármikor közeledtem hozzá, mindig vagy elküldött, vagy ő maga ment el. Annyira fájt a viselkedése, hogy arra nincs szó. Testvérei folyamatosan rajtam tartották a szemüket. Bess-szel kibékültünk. De sajnos hiába voltunk puszipajtások, neki sem mondam el, mit érzek a Cullen testvérek egyik tagja iránt.
Emmett ellenségeskedése még inkább lángra lobbantotta eddig is elég heves érzéseimet.
Most éppen törin ültem és szorgosan jegyzeteltem. Hamarosan megszólalt a csengő, és mehettem rajzra. Ma derült ki, hogy milyenek lettek a rajzok. A rajzok, amiről elmélyült beszélgetések folytak. Nem nagyon voltam rájuk kiváncsi. Igazából nem is érdekeltek. Annyira nem jelentett nekem olyan sokat ez a dolog, mint a többieknek. Nem is próbáltam lelkesnek tűnni, úgyese ment volna. Nem ment volna, mint sok dolog mostanában. Nem voltak már közel sem olyan jó jegyeim, mint itteni pályafutásom kezdetén. Megelégedtem, ha kaptam egy hármast. Anya, és a tanáraim szerint is lejjebb adtam a szintet. De nem érdekelt. Az életemet nem èreztem jónak. Emmett nélkül kedvem sem volt hozzá. De csak azért élek még mindig, mert nem akartam itt hagyni azokat, akiket szeretek. Csak ez tartott életben. Mikor vége lett a rajznak, jött az ebéd. Az is szokványosan telt. Nem történt semmi. Majd jött a biokémia. Ez holt unalmas tantárgy volt. Végig untam az egészet. A gondolataim máshol jártak. Fellélegeztem, mikor csengettek. Elindultam tesire. Ez az volt az egyetlen tárgy, ami volt minden nap. Ez volt a kedvencem is. Csak ezen láthattam Emmettet. De ma ezen sem, ugyanis a tanár lebetegedett, igy az óra elmaradt.
Emmett közelében akartam lenni. Észrevettem, hogy gyalog indult haza. Árnyékként követtem, bár én sem tudom miért. Mikor az erdő szélére értünk, egy pillanatra megtorpatnam. Nem értettem, mit is kerestünk ott. De nem vesztegeltem továb hanem siettem Emmett után. Már mélyen bennt jártunk az erdőbe, mikor megpillantottam egy hatalmas házat. Emmett bement. Èn megálltam egy fa takarásában. Lassan elindultam befele, de egyszer csak nekimentem valami kemènynek. Az ütközés erejétől megtántorodtam. Mikor visszanyertem egyensújomat felnéztem, és két dühösen izzó szempárral találtam szembe magam. A két szem gazdája nem más volt, mint Emmett Cullen. Kezdtem kissé beilyedni. Lassan elkezdtem visszahátrálni az erdőbe. Emmett nem követett, hanem visszasietett a házba. Mikor már kellő távolságba értem a Cullen-laktól, leültem egy fa tövébe, és gondolkodni kezdtem:
Emmett az erdőben él, teste kemény, mint a márvány. Szeme borostyán színű, de olykor fekete. Nagy élvezettel iszik valamit, amiről senki nem tudja, hogy micsoda. Kezdett összeállni a kép. Mikor a halhatatlanokról beszéltünk, Emmett elvonult.
De nem, az nem lehet! De más magyarázat nincs a dologra.
Mikor rájöttem, hogy mi is valójában, nem éreztem, hogy félnék. Felálltam, és elindultam a ház felé. Gondolatban már megvolt hogy mit is fogok mondani. De nem voltam biztos benne, hogy pont úgy sikerülni fog. Időközben elértem a célom. Leültem a lépcső elé, és vártam, hogy a célszemély észrevegyen. Nem is kellett sokat várnom, a verandán megjelent Emmett.
-Mit keresel itt?-kérdezte mély, reszelős hangján.
-Tudom a titkod.-álltam fel.
-És mi is a titkom? Tájékoztatnál?
-Máshogy fogalmazok: Tudom mi vagy.
-Ma mi? Ember, mint te.-játszotta még mindig a hülyét. Megforgattam a szemem, majd nagy levegőt véve kimondtam:
-Vámpír vagy.
Eltátotta a száját, ebből már tudtam, hogy nyert ügyem van. Telibe találtam a süllyedő hajót.
-Hogyan sikerült rájönnöd?-kérdezte, mikor észbe kapott.
-A rajzóra, és az előbbi ütközet segített.-magyaráztam.
-Akkor most félsz tőlünk?
-Dehogy is. Miért kéne félnem?
-Mert egy az, hogy simán megölhetnélek, a másik meg, hogy ha a Volturi rájön arra, hogy tudsz rólunk, ide fog jönni, és mese vége.
Mivel eléggé értetlenül néztem rá megforgatta a szemét, és karon ragadva bevonszolt a házba. Megjegyzem, a keze nagyon hideg volt. Szóval igazak a legendák. Menet közben volt időm megszemlélni a házat. Nagy ablakok voltak bennt, amik segitették a kilásást, és az egész fehér volt. Atán jött egy nagy lépcső. Ott nem nézelődhettem, mert sietősen vonszolt maga után. Bekopogott egy ajtón, és benyitott. Kiváncsian kikukucskáltam a háta mögül, és Dr. Cullen-t vettem észre egy asztalnál ülve.
-Nocsak! Szia Emmett!-mosolygott kedvesen a fiára.
-Carlisle! Arról lenne szó, hogy ez a lány tud a mivoltunkról.-húzott elő a háta mögül. Majdnem orra buktam, de szerencsére megtartott.
-Veled már volt dolgom. Jade igaz?-mosolygott rám kedvesen.
-Igen-válaszoltam illedelmesen.
Dr.Cullen intett, hogy üljek le, majd Emmett-nek is, hogy menjen el. Én leültem, és kiváncsian néztem a dokira. Ő várt pár pillanatot, amik nekem óráknak tűntek, és csak utána fogott bele.
-Szóval tudsz a létezésünkről?-erre én csak bólintottam-Mivel halandó vagy, nem tudod, hogy mekkora veszély ez. Először is simán elveszthetjük az önuralmunkat, és meghalsz, de ez nem történhet meg, mivel mi úgymond vegetáriánusok vagyunk, akik nem esznek ember vért. A mások pedig a Volturi. De róluk csak később mesélek.
-De...Ennyire nagy veszélyben lennék?-kérdeztem cseppet sem félve.
-Annyira nem nagy, de a Volturinak nem szabad tudni rólad. Világos? Se senkinek!-szegezte rám a tekintetét. Nem tudtam mit felelni. Tudtam, hogy ez nagyon kockázatos lenne az emberiség számára. Nem akartam elárulni Emmett-tet. Az utóbbi miatt ezt feleltem:...

3. rész Majdnem lebukás

És igen. Egy újabb iskola napra ébredtem. Most csodák csodájára nem anya keltett. A szemem magamtól pattant ki. Lassan kimásztam az ágyból, és megcéloztam a szekrényt. Kutakodtam egy darabig, majd előkaptam egy fekete csőnacit, egy Yeah feliratú pulcsit, egy pár fehér Vans csukát,  és szines karkötőket.

Gyorsan felvettem őket, és levágtattam. Anya épp végzett a rántottával. Leültem, és gyorsan magamba lapátoltam az egészet. Anya döbbenten nézett rám, mire csak legyintettem. Mikor végeztem, felkaptam a táskám, és már mentem is az iskolába. Az eső nem esett, de szokás szerint felhők takarták el az éltető napot. Nem nagyon foglalkoztam vele, mert már kezdtem megszokni. Folyamatosan azon kattogott az agyam, hogy Emmett ott van-e már. 10 perc múlva megérkeztem a suliba. A parkolóban megálltam, és reméltem, hogy most is olyan nagy bevonulást rendeznek, mint tegnap. De nem lett szerencsém. Most egy ezüst Volvo-val érkeztek, és egyszerűen bementek. Emmett kicsit megnézett, ami melegséggel töltött el. Nem élvezhettem sokáig, mert felbukkat Bess.

-Hol voltál tegnap? Kerestelek, de nem vetted fel. Azt hittem, hogy barátnők vagyunk.-esett nekem.

-Bocsi, csak nem voltam otthon...

-Akkor hol voltál? Mikor rólam van szó, sosem érsz rá.-görbült lefele az ajka.

-Bess. LaPush-ban voltam. És nem hivtalak vissza, mert késő volt.-magyaráztam, de közben a tekintetemmel Emmett-tet kerestem. Bess észre vette, hogy nem 100%-osan figyelek rá, és elment.

Én csak bámultam utána. Nem zavart nagyon a dolog, mert ismét megjelent a Cullen család.

Lassan, ám kecsesen visszavonultak a járgányukhoz, és kikaptak belőle egy-egy termoszt.

Lassan, de most tényleg lassan elindultak befele. Én annyira bámultam őket, hogy észrevették, és egyszerre villant felém a tekintetünk. Gyorsan lesütöttem a szemem, de ezt a helyzetet már nem lehetett menteni. Alice és Bella megindultak felém. Én el akartam iszkolni, mint az egér, de nem volt elég időm, mivel gyorsitottak.
-Jade! Miért bámulsz minket?-szegezte nekem a kérdést Bella.
-Hát...csak...izé-hebegtem össze vissza.
-Tudjuk, hogy Emmett miatt nézel minket. Anyukád felhivta Carlisle-t.
-Mi van???-szökött fel a hangom pár oktávval magasabbra.
-Felhivta, mert elmondta neki, hogy mégis mentél tesire.-fejezte be Alice.
Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt. Valahogy azt hittem, hogy elmondta, hogy többet érzek a fia után, mint kéne. Edward, vagy ki felkuncogott, mire értetlenül néztem rá. Volt köztünk vagy 10 méter. Nem hallhatta mit mondtam. Az fizikai képtelenség lett volna.
-Jade! Ma nem mész be...
-De! Alice képzeld bemegyek! Se te, se Dr. Cullen, se Bella, se Emmett nem szabjátok meg!-kiabáltam rá. Nem látszott rajta, hogy nagyon meghatotta volna a dolog.
-Nekem8. De neked lesz bajod.-vonta meg a vállát, és elhúzta a csikot.
A párbeszédünk közben becsengettek, igy mennem kellet földrajzra, aztán matekra, kémiára, majd enni. Megint a szokásos asztalhoz ültem. Bess egyedül kuporgott a sarokban, de Emmett megint lekötött. Nem evett, csak ivott. Nem tudom mit, de látszólag nagyon izlett neki. Megigézve bámultam rá, egészen addig, mig a nyakamba nem repült valami. Ilyedten ugrottam fel. A hátamon végigfolyt valami forró. Megfordultam, és dühösen meredtem egy barna szempárba....

2. rész Baleset, furcsa álom és Jacob

Sziasztook!! Megjöttem az új résszel, és időben.

Remélem tetszeni fog! komikat kérek!!

Csak Egy Csajszi xoxo

 

 

 

A mondat, amit elcsíptem, nagyon ledöbbentett.
-...van benne valami, ami megfogott...
Ezt a mondat részt Emmett szájából hallottam. Az állam nagyot koppant, de visszabotladoztam Bess-hez. A fejemet fogtam, mikor leültem az asztalhoz. Bess kérdőn nézett rám, de csak leintettem. Szimplán vállat vont, és evett tovább. Többször hátra pillantottam, és azt láttam, hogy az egész csapat engem bámul. A gondolataim megint Emmett körül forogtak, mire az egyik srác az asztaluktól felnevetett. Ijedten néztem előre, majd felpattantam, és kirohantam az ebédlőből. Elfutottam a WC-be, és leültem a földre. Annyira el voltam keseredve, hogy a könnyeim utat törtek maguknak. Sebesen szántották az arcomat. Valami nagyon megijesztett ebben a családban. Első ránézésre nem volt semmi, mert a gyönyörűségük megfogott, de mégis hátborzongató volt. Összeszedtem magam, és kimentem. Visszatértem az ebédlőbe, és a szememmel Bess-t kerestem. Az ajtóban álltam meg ezért sokan arrébb lökdöstek, de megálltam a lábamon. Egyszer csak a Cullen család közeledett felém. Ők lökdösődés nélkül mentek ki. De az utolsó a sorban odaszólt nekem:
-Nagyon érdekesek a gondolataid Jade.
Összerezzentem bársonyos hangja hallatán. Az egész testemet átjárta a lúd bőr. Valami ezeket az érzéseket váltotta  ki belőlem. De Emmett volt az, aki a leginkább ezt tette velem.
-Hol voltál?-esett nekem Bess, mikor megtalált.
-A mosdóba?-néztem rá hülyén. Ő csak megforgatta a szemét, és berángatott kémiára. Az órai anyagot kívülről fújtam már. Míg Bess jegyzetelt, addig én firkáltam. Óra végén úgy rohantam ki a teremből, mintha kergetnének. Bess elkísért tesire, és ment biokémiára. Magamra maradtam, mint a kisujjam. Besétáltam az öltözőbe, és a farmert lecseréltem egy fehér Póra, egy fekete cica nadrágra, és egy fekete pulcsira. Felhúztam egy fehér deszkás cipőt, és vártam.

 

 Hamarosan megjelent Ms. Bonett. Összehívta a csapatot, és bemutatott mindenkinek. Ő tette meg ezt egyedül.
A bemutatás után elfelezte  társaságot, és beállított minket kézizni.
Viszonylag jó voltam, egészen addig, míg valaki erőteljesen fejbe nem dobott.
-Jól van Ms. Boston?-sietett hozzám Ms. Bonett.
Gyengén bólogattam, de közben szét akart repedni a fejem.
-Mr. Cullen! Vigye az orvoshoz!-parancsolta Ms. Bonett.
Hamarosan megjelent a látóterben Emmett. Na ne, csak ezt ne!
Nem segített fel, csak kísért. Az orvosiba érve eléggé megijedtem. Már most utáltam a helyet. A kórháztól is mindig rosszul szoktam lenni, ezért ez sem volt rám jó hatással. Émelyegni kezdtem, és csak homályosan láttam. A doktor nő eltámogatott egy székig, és leültetett.
Megvizsgált, és a kis lámpája miatt kiégett a retinám. Annyira, de annyira rosszul voltam, hogy hívott valami dokit. Hamarosan megérkezett egy szőke, és igen szép orvos. A haja hátra volt fésülve, és öltönyt hordott. Annyira fiatalnak nézett ki, hogy elnéztem volna bátyámként. Lassan közeledett felém, majd megállt teljesen előttem. A hányinger kerülgetett a kórház szagától. De már nem csak kerülgetett. Szerencsére a doktor nő időben kapcsolt, és egy tálat tartott elém. Kiürítettem magam, ezzel megmutatva az ebédemet. Az orvos még csak össze sem rezzent. Eléggé rossz lett a szájizem, és szerencsére  raktak mellém egy pohár vizet, amit egy huzatra meg is ittam. Mikor már nem volt annyira hányingerem, akkor az orvos bemutatkozott.
-Dr. Cullen vagyok, a kórház egyik orvosa. -mutatkozott be kedvesen. A kórház szó hallattán elfogott a hányinger ismét. De most nem engedtem ki, nem mintha lett volna bennem valami.
-Mi törtènt veled?-nézett rám kedvesen Dr. Cullen.
-Valaki fejbe dobott izomból tesin.-mondtam.
Dr. Cullen hátrasandított, Emmett pedig majdnem megfulladt a visszatartott nevetéstől. Megint, mint sokszor máskor felhúztam az orromat, és nem néztem rá.
Dr. Cullen mosolyogva megvizsgált, majd kijelentette, hogy enyhe agy rázkódásom van. A lelkemre kötötte, hogy ne jöjjek pár napig suliba, de ezt mèg ő sem gondolhatta komolyan. Egy fél napot sem bírtam volna ki Emmett nélkül. Hiába próbálkozott, nem mentem bele.
-Ha ennyire ragaszkodsz ahhoz hogy gyere, én nem állok az utadba,de...-ajjaj,ebből már jó nem sül ki.-...nem vehetsz részt a test nevelés órán.
Kizárt dolog. Akkor is el fogok menni. Ez az egyetlen óra, amelyen együtt vagyok Emmettel.-tiltakoztam magamban.
-Majd Emmett fiam rajtad tartja a szemét!-tette még hozzá.
Ha Emmett a fia, akkor nem sok jó sül ki abból, hogy én bemegyek a tiltás ellenére is tesire. De nem érdekelt. Legalább ezt ne vonják meg tőlem- esdekeltem magamban.
-Kérlek, ne kockáztass!-nézett az arcomra lágyan, mikor a tiltakozás fintora kiült az ábrázatomra. Nem reagáltam a mondatára, csak éreztem, hogy nem fogok szót fogadni.
Dr. Cullen még felirt nekem valamit egy kis lapra, majd mielőtt  távozott beszélt valamit Emmett-tel, aki elvigyorodott, majd kiment.
Én is felálltam, és egy gyors köszönés után kisiettem a teremből. Emmett után igyekeztem a spotcsarnok felé. Mikor beléptem volna az ajtón elém ugrott, és elállta az utam.
-Nono...nem mész be.-mondta mély, de kedves hangján. Összeborzongtam a hallatán.
-De...Emmett, vagy hogy hívnak, nekem be kell mennem.-erősködtem.
-Nem, nem muszáj.-állt biztosan az ajtó előtt. Meg sem próbáltam kikerülni. Így tudtam beszélni vele, és nézhettem a tökéletes arcát. Annyira szép volt. Egyszerűen tökéletes. Annyira, de annyira csodálatos volt, hogy a szememet le sem tudtam venni róla. Ez feltűnt neki is, ezért elég furcsán nézett rám. Lehajtottam a fejem, és éreztem, hogy elpirulok. -Most menny és öltözz át, aztán indulj haza. Holnap NE gyere be tesire.-utasított, de a ne szócskát enyhén megnyomta.
Legyőzötten néztem fel ismét az arcába.
-Nem ígérek semmit-motyogtam magamnak, de meghallotta, ezért eléggé felhúzta magát. A szeme elsötétült a dühtől, és morogva odavetette:
-Ha nem teszed azt, amit Carlisle mond, akkor neked lesz bajod.
Elsiettem mellette,de közben erős késztetést éreztem arra, hogy nekimenjek a vállának, de nem tettem meg. Bekullogtam az öltözőbe, és visszavettem a ruhámat. Lesújtva éreztem magam. Megalázott az, akibe az első pillanattól kezdve belehabarodtam. Miket beszélek én?! Nem éreztem semmit...vagy ha éreztem is, sok értelme nem volt. Emmett biztos nem engem fog szeretni. Hiszen láttam, hogy hogy nézett rám. A szemem szúrni kezdett, de nem hagytam, hogy kicsorduljanak az első könnycseppek. Nem sírtam, mert nem volt értelme. Felkaptam a táskám, és kiviharzottam a kis helyiségből. Annyira szerettem volna már otthon lenni, de nem ment. Lassan vánszorogtam hazafelé, mert a felfájás még mindig kinzott. Végig azt éreztem, hogy figyelnek, de nem volt körülöttem senki. Mikor hazaértem, furcsa módon otthon találtam anyát.
-Szia Jade! Hallottam, vagyis...na! Dr. Cullen felhívott, hogy volt egy kis baleseted.-mondta anya.
-Igen, de már jól vagyok.-ültem le az egyik fotelbe.
-Dr. Cullen azt is mondta, hogy nem kéne holnap suliba menned,de te ellenkeztél miatta.-nézett rám szúrósan.
-Igen, mert nem akarok kimaradni.-magyaráztam.
-De...
-Anya, az az egy hét is elég volt. Nem kell több suli mentes nap. -mondtam szinte könyörögve. 
-Jade! Mi az, amit nem mondasz el nekem?-nézett a szemembe.
-Semmit...anyaaa...van egy irtó helyes srác a suliban. Dr. Cullen fogadott fia, mint még másik öt. De az a baj, hogy átnéz rajtam.
-Kicsim! Nem kell elkeseredni. Biztos, hogy lesz majd valami.-próbált megnyugtatni.
De nekem nem volt ehhez kedvem, ezért felmentem tanulni. Megírtam a házimat, tanultam holnapra, hiszen felelnem kell történelemből. Két óra múlva már elvileg mindent tudtam. Sosem voltam nagy ész, ezért örültem, hogy két óra múlva már tudtam mindent. Úgymond a fejembe szállt a tudás. Elégedett voltam az eredménnyel.
Lassan levánszorogtam a lépcsőn, és leültem a konyha asztalhoz. Anya éppen a vacsorát készítette. Mikor kész lett, leültünk enni. Nam ettem sokat, bár a Gyros a kedvenc ételem. De ebben a fejfájós állapotban nem tudtam enni. Mikor legyűrtem a torkomon tíz falatot, felálltam, és visszamentem a szobámba. A kezembe vettem a naplóm, és ismét Emmett-ről ábrándoztam, mint az elmúlt időben mindig. Leírtam, hogy mi történt ma, majd elraktam.
Felálltam, és elmentem letusolni. Mikor végeztem, felvettem egy farmer short-ot, és egy spongya bob-os pólót. Az ágyamba hulla fáradtan estem be. Amint a fejem a párnát érte elaludtam. Nagyon furcsa álmom volt, vagy inkább szép.
"Egyik nap elmentem a suliba, a bejáratnál pedig Alice várt. Mikor odaértem hozzá, megragadta a karom, és behúzott egy üres terembe. Nem tudtam, hogy mit akarhat, de nem ellenkeztem. Pár perc múlva rájöttem. Megjelent Emmezt, akit Edward kíséri be. Remegtem, mint a kocsonya, de nem hátráltam meg. Emmett lassan, kimérten elém sétált, és megállt. "Jade! Szeretlek"-suttogta. "és is" motyogtam, de meghallotta. A következő pillanatban már a karjában voltam, és az ajkaink egyé váltak."
-Jade! Ha menni akarsz suliba, akkor hajrá, mert igy is elaludtunk.-keltett fel anya. Válaszul felültem, és megdörzsöltem a szemem. Mikor anya elhagyta a szobát, felkeltem, és elmentem öltözni. Egy fekete cső nadrágot vettem fel, egy fekete csizmával, és egy fekete vámpíros pólót. A hajamat kifésültem, és kihúztam a szememet. Magamra kaptam egy fekete bőr dzsekit, és lerohantam a lépcsőn.





 Dobtam anyának egy puszit, és kiszáguldottam a házból. A suliig meg sem álltam. Már a parkolóban jártam, mikor megjelent egy élénk piros Porsche, és egy szürke furgon. A furgon platóján Emmett állt. Megállt bennem az ütő, mert mi van, ha leesik. A piros Porsche-ből kiugrott három gyönyörű lány, míg a furgonból két fiú pattant ki, a platóról pedig Emmett ugrott le. Kétség sem fért hozzá, a Cullen család érkezett meg. A manó arcú, ha jól láttam Alice valamit beszélt Bella-val, mire az felém kapta a fejét. Gyorsan nekiálltam tanulmányozni a cipőm orrát, és úgy tettem, mintha  várnék valakit. Csakhogy Bess már régen bent lehetett, mert 7:45  volt. Mást meg nem ismertem.
-Te vagy?-érintette meg a vállamat egy nagyon magas, barna bőrű srác.
-Jade Boston.-emeltem fel a tekintetem az arcára, ügyelve arra, hogy ne szédüljek meg ekkora ember láttán.
-Örvendek! Jacob Black vagyok.- mosolygott majd kezet nyújtott. Elfogadtam a jobbot, és felfedeztem,hogy szokatlanul meleg a bőre.
-Te is ide jársz?-kérdeztem reménykedve.
-Nem. Én a rezervátumba járok. De Bella-ék ide járnak!-vigyorgott.
-Tudom. De ők...olyan maguknak valók!-hervadt le a mosoly az arcomról. Jacob összevonta a szemöldökét, és furcsán pillantott hátra a válla felett. Én kihajoltam oldalra, és érdeklődve figyeltem. A kis szőke, Rosalie vagy ki, alig észrevehetően megrázta a fejét. Nem vettem észre, hogy Jacob beszélne.
-Jade! Mi lenne, ha ma lejönnél a rezervátumba?-fordult ismét felém Jacob.
-Részemről okés. De...
-Tudod mit? Majd megyek éred. Csak add meg a címet.
-Inkább ide gyere a sulihoz, itt leszek.
-Nekem így is jó. De mennem kell. Akkor délután.
Megeresztett egy vigyort, majd elsietett. Megint összenézett Cullen-ékkel. Lassan, magamban vigyorogva indultam el kémiára. A teremben Bess már várt, de nem kérdezett semmit, mert bejött a tanár. Az órát megint végigfirkáltam, majd mikor csengettek elbúcsúztam Bess-től, és elmentem a tesi terem felé. Lassan belopakodtam, majd az öltözőbe érve felvettem a szokások szettet. Alig lettem kész, jött a tanár nő. Beterelt minket a terembe. Leültetett minket, hogy ismertesse a mai anyagot. Unalmasan vakarásztam a már valamennyire lepattogzott köröm lakkomat. Egyszer csak valaki helytelenítően cicegett a hátam mögött. Felé fordítottam a fejem, és Emmett-tel találtam szembe magam. Az arcáról sütött a düh.
-mi van?-kérdeztem tőle.
-Mi lenne? Csak az, hogy itt vagy-vonta fel a szemöldökét. Én csak vállat rántottam, majd visszafordultam.
-A mai napon ismételjük az alapokat. Labda átadások lesznek. Mondom a párokat...Jade és Emmett...
Csak a nevemre figyeltem. Emmett és én? Ez az! Látszólag a partneremnek nem tetszett annyira.
-Tanár nő, nem lehetne, hogy valaki mást kapjak?-tette szóvá a dolgot.
-Sajnálom Mr.Cullen, de nem rakom át.-hangzott a felelet. Emmett csak vállat vont, és közelebb húzódott, mire a szívem vad robajlásba kezdett.
-Csak hogy tisztázzuk! Nem azért vagyok veled, mert annyira akarom, sőt! Hanem azért, mert Carlisle megkért. Világos?-sziszegte. Aprót bólintottam, mire helyeslően hümmögött. Ez az óra sikeres volt. Nem lett semmi bajom. Aztán jött a töri. Feleltem. Megkaptam az ötöst. Aztán mentem enni. Bess-nel valami dolga akadt, ezért egyedül mentem. Ismét egy szendvicset raktam a tálcámra, és leültem a tegnapi asztalhoz. Lassan enni kezdtem. Hamarosan megérkeztek Emmették is. Leültek az asztalukhoz, és halk csevejbe kezdtek. Remek! Próbáltam nem felnézni, de mikor Alice átült hozzám muszály volt.
-Mióta ismered Jacob-ot?-kérdezte.
-Ma óta-adtam meg a választ.
-Remélem, hogy majd jóban  leszünk...Jade!-mosolyodott el. Felállt, és visszasétált. Én csak tátott szájjal figyeltem. Alice, a suli legszebb lánya, Bella-val, és Rosalie-vel együtt persze, odasétált hozzám, és érdeklődött. Annyira, de annyira boldog voltam belül. A lelkem most volt a legboldogabb. Vagyis nem. Mikor Emmett-tel voltam párban tesin, és mikor beszélt velem. A hangja hallatán szárnyra keltek a gyomromban lakó, eddig alvó pillangók. Mindig, mikor a körzelemben volt, felriadtak, és eszeveszett csapkodásba kezdtek. Biztos, hogy beleestem Emmett-be, és ezt már le se tagadhattam. Felé pillantottam, és láttam, hogy pont engem néz. A tekintetem összeakadt az övével, és csak Bess vidám hangja tudott kizökkenteni. Csevegni kezdtünk, bár nem tudtam, hogy mi a téma.
A többi óra gyorsan elment. Hazasiettem, ledobtam a táskámat, és ledobtam magam anya mellé. Vidáman néztem, a még mindig lepattogzott körömlakkom.
-Mi volt ma a suliban Jade?-kérdezte kedvesen anya.
-Semmiii...Anya?
-Igen kicsim?
-Ma lemehetek Jacob-bal a rezervátumba?
-Persze. Menj csak. Örülök,hogy barátkozol.-tette a kezét a vállamra.
-Rendben.-vigyorogtam még szélesebben. Olyan lehettem, mint egy Full Idiot.
-És mi van Dr. Cullen fiával?-kérdezte csintalan csillogással a szemében.
-Ma együtt voltunk tesin. Mármint egy párba.
-Kicsim! Dr. Cullen szimpatikus számomra, de a fiát szeretnèm megismerni!-váltott szigorú hangnembe.
-Rendben. Ma Alice, a tesója odajött azzal a szöveggel, hogy reméli azt, hogy jóban leszünk.
-Akkor Alice nagyon rendes lány.-mosolygott anya-De te mikor is mész el?
-Most!-pillantottam az órámra, és ijedten felugrottam. -De nem vinnél el? 5percem van ott lenni!
-Dehogynem!-állt fel anya is-úgyis szeretném megismerni azt, akivel leszel.-tette még hozzá. Megforgattam a szemeim, és kitereltem anyát a kocsihoz. Az út némán telt. Mikor megérkeztünk, Jacob már várt. Fekete BMW-jének támaszkodva leste, mikor futok be. Anya a jármű láttán félrenyelt, és ha nem vágom hátba, akkor ma már nincs köztünk. Kiszálltam, de anya is követett. Váltott pár szót Jacob-bal, majd haza ment.
-Szia Jade!- eresztett meg felém Jacob egy 100wattos mosolyt.
-Szia!-köszöntem vissza. Besegített az autóba, nem mintha nem tudtam volna beszállni, majd elhajtott. A városból kiérve rátaposott a gázra, és sarat fröcskölve száguldottunk le, LaPush partjaira. Csodálatos egy hely volt. Hirtelen megálltunk egy vörös épületecske előtt. Jacob kipattant, és ajtót nyitott nekem is. Kiszálltam, és tátott szájjal néztem körbe.
-Hát, itt laknék én-mutatott az előttünk lévő házacskára. -Nem a legnagyobb, de mióta Billy meghalt, nekem elegendő.-próbálta kimagyarázni magát, majd lehajtott fejjel hozzátette- ha ezért nem akarsz barátkozni velem, én megértelek.
-Hát te hülye vagy!-kiáltottam fel.-Én erről álmodozom! Mindig is egy ilyen házra vágytam.
-Hát, akkor biztos tetszeni fog itt.
-Tetszeni? Már most imádom.
A nap folyamán Jacob-bal elég jóban lettünk. Bemutatott pár haverjának, akik elég szórakoztatóak voltak. Nevettem is elég sokat.
Olyan 10 óra körül indultunk csak vissza. Most már egyenesen hozzánk vitt, mert nem akarta, hogy egyedül bóklásszak a sötét utcákon. Mikor megérkeztünk, elkérte a számom, és megadta az övét, hogy majd meg tudjuk beszélni a következő ilyen estét. A házba belépve anya várt. Mindent elmeséltem neki, majd felmentem, és letusoltam.
Az esti teendőim után álomra hajtottam a fejem...

1. rész A Cullen család, avagy szerelem első látásra?

Sziasztok :)
Tudom, hogy rövid lett, de ezt a rész bevezető résznek szántam. Szerdán hozom a kövit :)
Puszi: Csak Egy Csajszi xoxo


*Jade Boston*

 



Nem voltam épp a toppon. Most költöztünk Forks-ba, de már untam magam. A szobám már be volt rendezve, és csak unatkoztam. Olvasni nem volt kedvem, mert...mert csak nem volt. Ha valaha unatkoztam, akkor az nem ilyen volt. Suliba nem mehettem, mert anya szerint először meg kell ismernem a környezetem. Én már mentem  volna de ő hajthatatlan maradt.
Nem értettem, hogy miért olyan fontos ez a környezettel való ismerkedés.
A szobámban ültem, és néztem ki a fejemből. Kész rém álom volt, mivel a Net sem volt bekötve, és nem tudtam semmit sem csinálni. Egy napja vagyunk itt.
Két hét telt el azóta, hogy apám elhagyott minket. Anyám nagyon maga alatt volt, és szabadulni akart a régi környezettől, ezért már nem csak az apám lett tőlem elvéve, de még a nap is. Itt Forks-ban állandóan esik, vagy ha nem is, akkor az eget sötét felhők takarják. Ez a kis város elég messze esik az egykori lakóhelyemtől. Annyira hiányzott már ezen a keddi napon York, hogy elgondolkodtam azon, hogy vajon meddig fogom ezt bírni.
A napot nem nagyon lehetett látni ma sem. Ez a borongós idő a kedvemet is megpecsételte. Morcos voltam, de nagyon.
-Jade!-nyitott be anya.
-Hm?-néztem rá unottan.
-Elvinnéd ezt a város házára? Vagy itt minek nevezik...-nézette rám anya esdeklően, és meglobogtatott egy rakat papírt.
-Ezt nem gondoltad komolyan ugye?-esett le az állam.
-Csak le kell őket adnod. És tudom, hogy mennyire unatkozol. Ez is egy alkalom arra, hogy körülnézz.-magyarázta.
Lassan felálltam, és kisétáltam a szobámból. Kikaptam anya kezéből a papírokat, és lesétáltam a lépcsőn. Az előszobában belebújtam a cipőmbe, és kiléptem a házból.  Most nem esett, csak szimplán felhős volt az ég.
Elindultam, és reméltem, hogy minél hamarabb megtalálom a célomat. De nem így lett. Öt embert kellett megkérdeznem, hogy hol van az épület.
Mikor megtaláltam, besétáltam, és letámadtam a recepciót. Ő átvette a lapokat, és mondta, hogy majd küldenek egy értesítést arról, hogy minden rendben van-e a lapok kitöltésével. Én megköszöntem a segítséget, és elindultam haza. És hát nem szakadni kezdett az eső?
Szerencsétlen fejemmel nem vittem semmilyen  védő akármit. Nem volt nálam se esernyő, se kabát, ezért aztán futni kezdtem. Pár sarok után beserohantam valakibe, és a földön végeztem. Felnéztem, és láttam, hogy az illető csak elmosolyodik. Nem is segitett felállni.
Én felhúztam az orromat, és nem néztem rá, mire öblösen felnevetett.
-Nem értem, mi olyan vicces.-néztem a borostyán szinű szemébe.
-A viselkedésed!-válaszolt.
Én lesütöttem a szemem, és mikor felnéztem, már sehol sem volt. Ez furcsa.
Nem foglalkoztam tovább a dologgal, hiszen az eső még mindig szakadt, igy siettem tovább. Mire hazaértem, teljesen átáztam. Sőt, még a kis 'baleset' után sáros is lettem. Anya nem tudom, hogy hol volt, igy felmentem a szobámba. Levedlettem a vizes göncömet, és felvettem egy szárazat.
Miután az öltözéssel végeztem, leültem az ágyra, és kezembe vettem a naplómat.
Leirtam a mai napomat, mivel már este volt. Beleirtam ezt a titokzatos srácot is. Annyira megfogott a kinézete, hogy rajta elmélkedtem, és igy történt, hogy elaludtam.

*6 nappal később*

 

 

Végre iskola. Más esetben ennek nem örültem volna ennyire, de ez az egy hét unalom, és semmit tevés ezt megváltoztatta. Reggel anya keltett, és egy jó forró kávéval várt. Miután megittam, visszabattyogtam a szobámba, és rendbe szedtem magam.  Egy szakadt szürke nadrágot vettem fel egy smile-s pólóval, ami szintén szürke volt. A cipőm is ebben a szinben pompázott.

 

 

 

Mikor felöltöztem, a fürdőben felkötöttem a hajam, és kihúztam a szemem szemceruzával. Ahogy készen lettem, felkaptam a táskám, és lerohantam. Anya mosolyogva nézte végig a jelenetet. Egy gyors puszit nyomtam az arcára és egy 'Majd jövök' mondattal, kiléptem a szitáló esőbe. Most az sem érdekelt, ha elázok.

Elhatároztam, hogy ez lesz életem legjobb napja. A suliba menet végig a titokzatos fiún elmélkedtem, mint az elmúlt napokban. Valahogy nagyon izgetott a kivolta. Reméltem, hogy a suliban megtudok valamit, ugyanis nem lehetett nálam idősebb.

A suli épületébe belépve a recepcióhoz sétáltam. Ott adtak egy lapot, amit minden tanárral alá kellett iratnom, és le kellett adnom a nap végén. Sőt, egy térképet is mellékeltek...mint később kiderült, teljesen feleslegesen.

-Szia! Te vagy az új diák?-csapódott mellém egy lány. Barna haja göndör loknikban omlott a vállára.

-Szia! Igen én vagyok. A nevem Jade Boston.

-Én pedig Bess Swyper vagyok. Elvileg minden órán együtt leszünk, kivéve tesin. -magyarázta lelkesen.

-De jó! És...-nem fejezhettem be, mert megjelent egy eléggé plázacicás csaj. A látványa lenyűgözött. Csupa márkás ruhában járt. A számat is eltátottam döbbenetemben.

-Ő McKenzie. Elvileg Ő a suli nagymenője, de ez nem igaz. Cullenék mindenkin túl tesznek. Ebéd szünetben meglátod, de most gyere órára.-suttogta Bess.

Engedelmesen követtem társadalom ismeretre. A terembe érve elfoglaltam a helyemet Bess mellett. Hamarosan megjelent a tanár is, és nekem ki kellett mennem. Valahogy nem volt kedvem hozzá, de muszály volt.

Büszkén felszegett fejjel kisétáltam a katedrához, és bemutatkoztam Mr.Brown-nak. Ő aláirta a papirom, és üdvözölt, majd kezdte is az órát.

Szorgosan jegyzeteltem, de...a fejemben nem sok nyoma maradt a leadott anyagnak. Már megint Rajta gondolkoztam. Mikor kicsengettek elmentünk történelemre, majd matekra és földrajzra.

Végre eljött az ebéd szünet ideje. Bess-szel szépen lassan lépkedtünk a nagy ajtó felé. Mikor beértünk, baálltunk a hosszú sorba. Ahogy elértünk a célunkhoz, szendvicset, és egy üveg naracslevet rajtam atálcámra. Bess elvezetett az asztelához. Mint kiderült, eddig nem barátkoztak vele azért, mert szeretett tanulni. Alig álltam neki az evésnek, a velem szembelévű asztalhoz odalibegett egy csodálatosan szép lány. Tüsi haja, és manó arca volt.

-Na, Ő egy Cullen gyerek, Alice. Ő, és 5 testvére Dr. Cullen nevelt gyerekei.-suttogta Bess. A manó arcúhoz társult egy szőke fiú.

-Ő Jesper. Nagyon, de nagyon para.-folytatta Bess.-Ő Edward-nézett egy borostyán hajúra-Ott jön Rosalie-mutatott titokban egy szőke lány felé.-Aztán Bella, és végül Emmett.-fejezte be.

Én néztem a kis társaságot, és lefagytam. Köztük volt az is, aki fellökött a múlt héten. A manó arcú rám emelte a tekintetét, és a szemeit az enyémekbe fúrta. Megigézett tökéletes kinézetével úgy, ahogy a többiek is.

-Bess, ki is a tüsi hajú fiú?-szakitottam el a tekintetem, és újdonsült barátnőmre néztem.

-Emmett.-hangzott a tömör válasz. Nem ettem meg az ebédemet, mert elment az étvágyan, hanem inkább felálltam, és a Cullen asztal mellett elsétálva leadtam a tálcát, majd ugyan azon azúton visszatértem Bess-hez. A Cullen család mellett ellibegve megütötte a fülemet egy mondat....